“Szalkszentmárton Petőfi szemével… ” – Alföldy- Boruss Dániel Gergely lelkipásztor szemével…
“Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy különleges karos szék van itt mögöttem. Bizony sok minden megváltozott – és nem sok maradt Szentmártonon abból, amit Petőfi láthatott. Arról nehéz beszélni, hogy mit láthatott ő amit mi már nem – egy különlegeset kiemelek, minden szentnek maga felé hajlik a keze: a mostani református parókia helyén akkoriban egy kisebb, szerényebb épület állt, benne Petőfi pap barátja: Szalós Mihály lakott, három szobája volt az épületnek: a Tanulóház, a Nagyház és a cselédház – korabeli leírások szerint, ezek közül a Tanuló házban állt ez a karos szék már 1727 óta. Sok széket akkoriban nem használtak – elképzelem, hogy Petőfi is ülhetett benne egy – egy baráti beszélgetés alkalmával.
A másik érdekesség – a sétánk alatt majd megmutatom: amit Petőfi már nem láthatott, mi pedig újra láthatunk. A református templom őrzi ezt a becses kincset: a régi 1775 előtti templomunk festett padvégeit, ám Petőfi idejében – ha ugyan kegyes lelkületű édesanyjával beült a templomba elcsendesedni – ezek a padok rá voltak tolva a falra egészen – és csak két évvel ezelőtt kerültek elő egy kisebb renoválás során…
Tehát: Szalkszentmárton Petőfi szemével…
Érdekes ugye: ma magával találkozna szembe, és még útjába is esne, ha épp kocsonyázni indulna a Sándor Szabóékhoz, ahol havonta egyszer biztos vágtak disznót itt a későbbi Petőfi utcában… ahogyan ezt a népi emlékezet hűen megőrizte, Majsai Károly közli is, mint hiteles adatot – a pincét is megmutatva, és a pincegádort is, ahol a kocsonya akkoriban remegve várta Petőfit – de hadd méltassam itt ezen a helyen Marton László egész alakos Petőfi szobrát – melyet községünkben élő szobrászunk, Bakos Gyula is kivételesen jó alkotásnak tart… annyira kifejezi a költő lelkét…
Miért én? Szalkszentmárton Petőfi szemével: hát nem vagyok tősgyökeres, bár vannak kiskunsági gyökereim, annyi bizonyosan mint Petőfinek – mégis kicsit kívülállóként… bár én inkább azt veszem észre, hogy már sajátomként tekintek mindenre ami szalki…, mindenre, ami szalki Petőfi.
Igaz Petőfivel is volt ez így –de őt nem annyira az épületek, házak, történelmi emlékek ejthették rabul ( bár még látta a régi szalki templom romjait – ott ma már csak egy terjeszkedő sóderbánya van- ha éppen fürdeni ment a Dunára, miért ne tette volna: Dömsödön fa is bizonyítja, hogy szerette a vízpartot , vagy láthatta a már említet régi hármas osztású református paplakot, ez az ’újabb’ már 1874- ben épült, rajta jól felismerhetően a szépen kibontakozó szalkszentmártoni Petőfi kultusz jeleként Petőfi arcával, együtt Kossuthtal, Széchenyivel…a nagyokkal… és láthatta azt a Szalkszentmártont, ahol cserépfedés csak a főbb épületeken, köztük természetesen a beálló fogadón is volt, a szélmalmokat a határban, azt a Szalkszentmártont, amit úgy megváltoztattak idők és forradalmak, hogy ha Petőfi ma hazajönne, tán eltévedne benne, otthon egyedül kis szobájában érezné magát, ahol ma is meggyújtaná gyertyáját, és karosszékéből föl- föl ugorva írna verssorokat…majd betenné a ládafiába, végül talán egyiket másikat összetépné és hadd álljon itt a régi Szentmártonra emlékezve egy ház nekrológja mely a közelmúltban, két hónapja sincs hogy összedőlt – sic transit gloria mundi… ezt is látta Petőfi…
De mondom, Petőfit mindez kevéssé érdekelte – Petőfit érzések érdekelték, beszélgetések, hangulatok – Petőfi szemével nézve Szalkszentmártonban nem az 1775-ben épült templom számított, még csak nem is az a becsülendő kitartás, amivel elérték hogy Mária Terézia engedélyt adjon megépítésére… Petőfit itt is, mint bárhol ahol járt szabadság érdekelte, és szerelem.
Verseiből tudnánk meg hát ezt- azt, 1845-46- os évek itteni történéseiről, van is miből válogatni, a fekete kenyérről (a konyha eredeti éke, Hrúz Mária szekrénye) az ivó, Borozgatánk apámmal, vagy épp a helység kalapácsa az innen a fogadó korcsmájából jól ismert karakterekkel.
És így mehetnénk együtt Petőfivel a temetőbe, mely akkor a falu legszélét jelentette, felmehetnénk az egyetlen valódi magaslatra, az un. Pap dombra, melyre nagyon büszkék vagyunk azóta is, megállt a híres Sziládyak márvány kövénél – az akkori szentmártont keresve a református templomba is beülhetnénk vele meghallgatni Szalós Mihály uram predikációját, bizonyosan illendően ráköszönt a papnéra is aki az 1827- ben készült beteg asszony padjában űlt érdekes örökségként, jóllehet maga nem volt beteg csak egy előtte szolgáló lelkipásztor felesége, aki másoktól való háboríttatás nélkül hallgathatta így az igét, biztosan végignézett a hölgykoszorún, a kisasszonyok két oldalról zárható padjába, már választva közülük múzsát, és ha már Szerelem, hangulat… a helyi emlékezet ezt is elmondja, hogy nem is annyira Mednyánszky Berta volt az ihlető, hanem sokkal inkább egy egyszerű leány a faluból: Mészáros Zsófika: és megírta a verset: Fa leszek ha fának vagy virága… (78.o.)
vagy hallgatta a nagyharang hangját, ahogy mi is halljuk nem soká délidőben, ebédhez készülődve…majd ma 14 órakor Majsai Károlyra emlékezve aki 14 éve ment el a minden élők útján, vagy ahogy maga Petőfi írta mi pedig énekeljük azóta is: rég elhúzták az esteli harangot..(ezzel lezárul egy korszak, 150 nap, 5 hónap) Petőfi életében.
És néhány név fordított sorrendben:
Czuczor Teca, aki ma gyűjti mindazt ami kézen közön eltűnik az idők folyamán, fényképeket, történeteket, amire még az idősek emlékeznek – folytatja a helytörténész hagyományt helyi szívvel lélekkel, könyvet adott ki és készül kiadni…
Matics Károlyné, Juci néni – sándorfalvi citeráján játszotta a befordultam a konyhára…és vezette soká a tárlatokat, olyan lendülettel, annyi élménnyel, mintha mindennap átleshetett volna a deszkapalánk repedéseink a szomszédos fogadó udvarára.
Matics Pál, helytörténész – akii nem annyira Petőfivel, mint inkább Szalkszentmárton történetével foglalkozott.
Majsai Károly, múzeumigazgató: elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy egyáltalán valamit Petőfi látna még a régi otthonából, bizony nem sokon múlott, hogy a becstelen idők során terménybegyűjtési raktárként célszerűen hasznosított épület, de beszélhetnénk gyűjtéseiről, könyveiről – egy életműről – ami nélkül ma szinte semmit se tudnánk a szalkszentmártoni Petőfiről…
és végül de nem utolsó sorban: Kardos István, aki Petőfi személyes jó barátja volt, helybeli tanító az egyház alkalmazásában: a szalkszentmártoni Petőfi tanúságtevője, pontos adatokkal, személyes élményekkel, sikerekről és kudarcokról egyaránt beszámol arról a Szalkszentmártonról is amit Petőfi láthatott – többek között a birkapörköltről is, amit ma ugyan úgy elfogyasztunk hamarosan, ahogy akkor tették, Petőfi talán nem is evett belőle, különösen ha Kardos István elmesélte neki elemi élményét: eddig soha beteg nem volta, pedig összevissza ettem zöld barackot, éretlen szilvát, aludttejet, és a húsnak legkövérebb részét… hanem most a bíró a bárányok elválasztására lakomát adott, s a kövér pörkölthús túlélvezete miatt a hideg is kilelt, és majd egy hónapig válogatva harmad és negyed naponként gyötrött… (Zárójelben jó étvágyat a birka pörkölthöz és Szalkszentmártonhoz).
Köszönöm a figyelmet!”
(Az előadás elhangzott az Országos Petőfi Sándor Társaság évi közgyűlésén, 2018. áprilisában Szalkszentmártonban)